Engedjék meg, hogy bemutatkozzam,

Ozsváth Péter vagyok, szertartásvezető.

Biztosan az újdonság hatásával hat, hogy egy férfi előtt tegyen életre szóló fogadalmat egy jegyespár.
Számomra ez természetes, mivel 6 éven át anyakönyvvezetőként dolgoztam
Debrecen városában és kötöttem össze több száz pár életét.

Évek tapasztalatait összegyűjtve most a közigazgatás korlátait levetkőzve úgy
döntöttem, hogy annak szeretnék élni, amiben a leginkább ki tudok teljesedni és ez a szertartásvezetés.
Mindig is a kihívások éltettek, kérjen bármit is a Fiatal Pár én megvalósítottam akár egy ünnepi,
megható szép beszéd formájában, akár végig rímbe szedve a szertartást.

Hiszem, hogy szebbé tudom varázsolni bárki esküvőjét, igazi, egyedi, személyre szóló szövegemmel,
karakteres fellépésemmel és hangommal.

Kérem, hogy amennyiben felkeltettem az érdeklődését forduljon hozzám bizalommal,
válasszák az újdonságot, a férfi szertartásvezetőt.

Ügyfeleim mondták

2019 tavaszán, amikor megtudtuk, hogy Péter lesz az, aki összead bennünket a Nagy Napunkon, kicsit meglepődtünk, de izgatottan vártuk milyen lesz a szertartásunk. Persze abban biztosak voltunk, hogy csak jó lehet! Így is lett, nagyon szép beszédet írt nekünk, nagyon kedves, segítőkész volt már az első pillanatban! Nagyon jól sikerült a szertartás, és a vendégek is megjegyezték, hogy milyen szép beszédet mondott a szertartásvezető! Csak ajánlani tudjuk Pétert!

Icus és Ati

Nagyon örülünk. hogy Téged kértünk fel szertartásvezetőnek. Megnyugtató, pozitív személyiséged minden bennünk lévő stresszt feloldott. A beszéd egyben volt humoros és nagyon megható. Reméljük még sok más párnak is hasonló örömöt fogsz szerezni.

Judit és Peti

Ozsváth Péter személyében igen segitőkész, barátságos es vidám anyakönyvvezetőt ismerhettünk meg. A házasulandók személyiségére és igényeire szabva, a szokásos idézetektől és kliséktől mentes, egyedi szertartás keretein belül tette számunkra emlékezetessé a nagy napot. Bátran és jó szívvel ajánlom mindnekinek!

Andi és Peti


Péterrel a koronavírus miatt nem volt lehetőségünk előzetesen személyesen egyeztetni, viszont a telefonos beszélgetések során már megbizonyosodtunk, hogy jó kezekben vagyunk. Mindent az igényeink szerint alakított, így beszédén érezhettük, hogy az valóban rólunk szól, nekünk szól, Rugalmassága és tapasztalata megnyugtatóan hatott ránk. Mindenkinek szívből ajánljuk.

Kedves Péter!
Az esküvő után sokan megjegyezték, hogy milyen szokatlan volt, hogy egy férfi tartotta a szertartást. Illetve mindenki dícsérte a beszédedet. Egy kolleganőmnek annyira megtetszett a beszéded, hogy a lányának a szertartását Te tartottad pár hete. Sok sikert kívánok az új kihívásokhoz! Mindenképpen ajánlani foglak másoknak, mert nekünk szebbé tetted a nagy napunkat!

Vanda

Maximálisan elégedettek voltunk, az előzőleges megbeszélés alapján zajlott minden. Voltak vicces szöveg részek, de nem volt túl tolva sehol! Megható, vicces, laza és jó kedvű volt a szertartás! Őszintén ajánllak minden házasulandó párnak! Köszönünk mindent!! Minden jót!

Eszti és Atis