Emlékszem, egy vidéki kis faluból egyetemistaként épp a nyári gyakorlatom naplójába az összefoglalásba írtam le először, milyen összetett, nehéz, ám ugyanakkor szép az anyakönyvvezetők munkája. Bár akkor még nem sejthettem egy napon ez lesz a munkám, vonzódtam a kihíváshoz. Egy év közigazgatásban töltött idő után, 2014 szeptemberében jött a nagy lehetőség, az ország második legnagyobb városában dolgozhatok anyakönyvvezetőként. Közel 7 év alatt kezdőből, sokat megélt, látott, dolgozott szakemberré váltam. Pár év után csak abban voltam biztos, hogy az esküvői szertartásokat szeretem szívből és ez, ami igazán feltölt és inspirál, ezért ezzel szeretnék foglalkozni.
Az élet nagy rendező és a járvány kitörése óta foglalkoztatott a gondolat, mivel oly sokan vesztették el az állásukat, ha egyszer úgy alakul, mivel szeretnék foglalkozni. Az egyetlen dolog, amit szívből szeretek csinálni nem más, mint esküvői szertartások lebonyolítása. Vizuális típus vagyok, ha egy jegyespárral beszélgetek azonnal elkap az alkotói láz, körvonalazódik bennem mit is lehetne kihozni egy páros történetéből. Ez az én Álommunkám. Ami motivál, feltölt, rávesz arra, hogy éjszakánként is szöveget írjak, ne elégedjek meg, csakis a tökéletessel.
Sok ajándékot kapnak a házaspárok a családtól, barátoktól és én is szeretnék egy képzeletbeli masnival átkötött ajándékot adni egy tökéletes, rájuk szabott szertartás keretében. Hiszen ez tulajdonképpen a Nagy Nap egyik kiemelt eseménye, akár ünnepi hangulatot szeretnének, akár humorral fűszerezett egyedi történetet hallanának. Mert ez a pillanat megismételhetetlen, kicsit visszaadja az első randis izgalmat, a szívdobbanásokat, az első csók ízét, az igéző tekintetét, a percet amikor már tudtad csak Ő kell nekem. Mint egy felgyorsult közös képregény kockái újra élve és megélve a pillanat mámorát, amikortól már mondhatod Férjem/Feleségem. Ezt a rövid időt hivatott ünnepi keretbe foglalni, kiszínezni és örökké emlékezetessé tenni a szertartásvezető.
